Beszámoló műhelymunkáról 2018. október 10.

Időpont: 2018. október 10.

Téma: A munka és a család összeegyeztetése

 

A mostani műhelymunka során azt nézzük meg, milyen lehetőségek vannak arra, hogy még inkább egyensúlyba lehessen hozni a család és a munka közötti harmóniát. Gyakorlati példák vannak rá, de még nem elterjedtek.

A munkahely és család összeegyeztetése – Megoldás

 

A részmunkaidő és a távmunka jelentheti a megoldást

Az Európai Unióban a kötelező jogharmonizáció miatt, illetve a multinacionális vállalatok térhódítása miatt is, egyre közelednek egymáshoz az egyes országok a megoldások alkalmazásában.

Bár a munkaviszonyt szabályozó jogszabályok több szempontból is segítséget nyújt ahhoz, hogy a család-munka mérlege egyensúlyban maradhasson, azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai munkaerőpiacon a munka/karrier és a család ellenérdekeltek. Hiszen nem lehet elvárni egy munkáltatótól sem, hogy ugyanolyan örömmel foglalkoztassa azt a munkavállalót is, aki a családalapítás miatt több évre kimaradt és ezáltal lemaradt a versenyhelyzetben. A mai gyorsan változó világ megköveteli, hogy a cég érdekeit maradéktalanul szem előtt tartó és minden idegszállal a munkához kötődő alkalmazottak dolgozzanak egy vállalkozásban. Amennyiben ezt a gyes-ről visszatérő kismama is megérti és nem várja el, hogy a lemaradásától a munkáltató eltekintsen, az már fél siker. Azonban akkor lenne igazán tökéletes, ha a munkáltató is megtalálná/alkalmazná a megoldást, ami a munkába visszatérést zökkenőmentessé tenné.

Ez a megoldási lehetőség pedig a részmunkaidőben történő foglalkoztatás, vagy akár a távmunka lehetne. Ha a családanya az akár 3 év otthon töltött idő után napi 4-6 órában kerülne csak vissza a vérkeringésbe, akkor egyrészt az átállás nem menne a család rovására, másrészt pedig megadná a lehetőséget arra, hogy az elmúlt évek változásai bepótolhatóak legyenek. Erre az Mt részben ad lehetőséget, amikor kimondja, hogy a munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek hároméves koráig – három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek ötéves koráig – köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani. Ez azonban csak fél megoldást jelen, mivel sokan még manapság is a gyermek három éves kora után térnek vissza a munka világába. Nekik így nem ad lehetőséget a szabályozás részmunkaidőre, holott a legnagyobb részben a három évet kieső dolgozóknak lenne erre a leginkább szükségük.

Ezért igazán jó megoldást a család és munka összehangolására az jelentene, ha bármikor lehetőség lenne arra, hogy amennyiben a családanyai vagy apai szerepek ezt megkövetelik, akkor a munkáltató is hajlandó legyen a részmunkaidő elfogadására. Természetesen ehhez bizonyos munkaköröknél a bérek megfelelő szintre való emelése is elengedhetetlen feltétel, hiszen ma ez az egyik legfontosabb szempont, ami miatt a munka előbbre kerül a családnál.

A távmunka előnye a munkaadói oldalról, hogy egy egységnyi termékre nem kell akkora fejlesztést megvalósítani, mint a klasszikus esetben, ugyanis a távmunkavállalónak a lakását munkahelyként használhatja, így a munkahelyteremtésnél nem kell új munkahelyeket építenie, fenntartania.

munkavállaló előnye az, hogy nem kell annyit közlekedni, több szabadideje maradhat. A távmunka nem helyhez kötött, így a munkaidő is nettó idő marad, vagyis nem kell hozzászámolni azt az időt, amit a munkahely és az otthon közti utazgatással töltünk. Persze a távmunka nem csak otthonról folyhat, hanem például egy helyi teleházból is, de például egy faluban lakó távmunkás már így is sok időt nyerhet azzal, hogy nem kell beutaznia a közeli városba munkáért.

További előny a viszonylagos szabadság is, az időnkkel való szabad gazdálkodás. A távmunka előnye, hogy közösségi hozzáférési pontokból, például teleházakból is végezhető. Másik nagy előnye – mivel szellemi munkáról van szó, ami számítógépen is végezhető -, hogy a fogyatékkal élők is végezhetik. A kormány emiatt is döntött úgy, hogy támogatja azokat a vállalatokat, munkáltatókat, akik távmunkásokat alkalmaznak.

Jelenleg az mondható el mindkét megoldás esetében, hogy a multinacionális cégeknél ezt alkalmazzák sikerrel, de kisebb vállalkozások esetében ez még nem működik olyan jól.

Comments are closed.